Parfüm, kiskutya és szájfény

Az ápolt, fiatalos külsejű veterán Don Juan a nap 24 órájában illatozott a kissé talán már émelyítően nehéz és testes Gucci parfümjétől, amit épp úgy nem sajnált magától, mint a nagy lakomákat vagy a csinos, fiatal bölcsészlányok illetve a harmincas marketing asszisztens hölgyek társaságát. André magas volt, sportos, haja még bőven volt - nagy szerencséjére és megelégedésére-, veszélyesen vakító türkizkék szemei pedig valósággal izzottak, különösen akkor, ha új és felettébb vonzó préda tűnt fel a környezetében. Intelligens, tanult ember volt, és áldozatai számára mindig is úgy tűnt, hogy a férfi maga a tökély; kívül-belül egy főnyeremény. Úgy tűnt. Természetesen ezt a látszatot André nagy üggyel-gonddal igyekezett folyamatosan egy adott szinten tartani, és mivel nem volt túl szívbajos, szinte 100%-osan tudta hozni a kívánt karaktert. A nem épp kispályás csábító számtalan szexepiljének sorába tartozott, hogy igencsak törte a magyart. André még kisfiú volt, épp négy éves, amikor a család Amerikába menekült 1956-ban, így írni és olvasni angolul tanult meg, társaival angolul kommunikált, és kizárólag családi körben, otthon, a szüleivel beszélgetett magyarul. Mivel a szülők korai halála után nem volt többé kivel ápolnia az anyanyelvét, idővel egyre többet felejtett a nyelvből. Bár a Magyarországra való visszatérését követően bepótolta, ami korábban elmaradt.

Számtalan hölgyismerősével bőven tudta gyakorolni a magyart, de természetesen más dolgokra is szakítottak időt barátnőivel. Amikor André belépett valahová, már csak magasságából kifolyólag is, azonnal feltűnést keltett. Amikor pedig  megszólalt, a legtöbb hölgy nyomban el is alélt. Sokan hihetetlenül aranyosnak, mások cukinak, megint mások édesnek találták André helyes kis akcentusát, amelyre alaposan rá is játszott a férfi, hiszen tudta, hogy mágikus vonzerejének egyik fontos bástyájáról van szó. A tört magyarságon kívül azonban számtalan más csábítási kellék is sorakozott André trükkökkel teli tarsolyában, közülük kiemelkedett Mazsola, az aprócska bolonka.  A koromfekete, igencsak kis termetű jószág  még a legádázabb kutyaellenes némberek szívét is megdobogtatta, különösen, ha André még mindig szálkás karjaiban pillantották meg a kis ebet.

André valójában senkihez és semmihez nem ragaszkodott úgy, mint ehhez a parányi jószághoz, amely az égvilágon mindenhová elkísérte sármőrt. Akár bevásárlásról vagy ügyintézésről volt szó, a bolonka mindig ott sündörgött André mellett és fogadta a simogatásokat és becézgetéseket, és nagy, kerek szemeivel tovább növelte gazdája népszerűségét. A kávézóban mindenki ismerte Andrét és Mazsolát, és a kis husi Jucika pedig mindennap repesett az örömtől, amikor észlelte a szürke életének munkanapjait bearanyozó liebling törzsvendégének és kiskutyájának közeledtét. Ilyenkor Jucika gyorsan szájfényt kapott elő, ügyetlenül rákente az olcsó és ragacsos anyagot az ajkaira, belenézett a tükörbe, amely a hátsó pult mögött végig, hosszú csíkban volt felszerelve a falra, megállapította, hogy még mindig nem múlt el az a fránya pattanás az álláról; na de mindegy, most már nincs mit tenni; és ekkorra André már ott is állt a pultnál, lassan levette a Ray Ban-t és megcsillogtatta hófehér, egészséges fogsorát.

Folyt. köv.