Orgonák kancsóban

Jucika -25 éves kora ellenére- egy szinte gyermekien naiv és ártatlan, némelyek által már-már együgyűnek tartott fiatal nő volt. Tény, hogy nem volt túl eszes, de cserébe nagyon jóindulatú és gondoskodó lány volt. Mindezen tulajdonságok miatt az emberek többsége kihasználta Jucikát, aki azonban erről mit sem tudott. Vagy legalábbis úgy tett, mintha nem tudna.  A barátai bármikor nála lakhattak, sőt, kevés fizetéséből még rendszeres kölcsönöket is folyósított egy részük számára. Jucika olyan ember volt, aki mindig adott egy kis aprót a hajléktanoknak, még akkor is, ha tudta, hogy korántsem olyan éhesek, mint azt (akár napjában több százszor is) kétségbeesést színlelve elrebegik, és a lány azzal is tisztában volt, hogy a csövesek nagy valószínűséggel nem élelmiszert fognak vásárolni az összegyűjtött érmékből.

Jucika minden áldott nap meglátogatta az értelmi fogyatékos bátyját egyedül nevelő édesanyját, és segített neki, amiben csak tudott. Munka előtt, már reggel 5-kor megjelent a ferencvárosi garzonban, hogy friss tejet és péksüteményt vigyen a családtagjainak és mindig megkérdezte, hogy van-e valamire szükségük. Általában napközben, ebédszünetben ugrott el beszerezni a szükséges gyógyszereket vagy bármi mást, amire az édesanyja megkérte, hogy vegye meg számukra. Az asszony minden áldott reggel megígérte, hogy majd utólag kifizeti az összegeket Jucikának, aki tudta jól, hogy erre soha nem fog sor kerülni, de nem bánta, mert önzetlen volt és jószívű. Ilyen volt a természete. Egyszerűen nem esett nehezére másokon segíteni, még saját igényeinek lejjebb adása árán sem. Teljes mértékben kielégítette vágyait a turkálókban vásárolt pár százas ruhadarabok viselése, az olcsó, rossz minőségű élelmiszerek fogyasztása, és az, hogy szinte nem volt magánélete, mert szabadidejében is másokkal foglalkozott.

Sajnos az emberek általában nemigen viszonozták Jucika jólelkűségét, legalábbis addig a sorsfordító napig, amely egy szép, napsütéses, orgonaillatú májusi reggellel köszöntött be Jucika szánalmasan szürkének és egyhangúnak tűnő életében. A fordulatot pedig egészen konkrétan az a pillanat jelentette, amikor is André először nyitott be A Kávézó fehér színűre festett fából készült ajtaján. Jucika azon a reggelen, nyitás után pár perccel éppen friss orgonákat helyezett el egy fehér bádog kancsóban, amely még a tulajdonos nagymamájáé volt valaha, és mosakodásra használhatták az 1900-as évek első évtizedeiben. 

Bosszantotta a pincérlányt, hogy túl sok virágot vásárolt és nem tudta, hogy mit kezdjen a megmaradt ágakkal. Kidobni sajnálta volna a virágokat, viszont nem talált megfelelő vázának valót a számukra. Azon töprengett, hogy mégis mibe tudná elhelyezni az extra ágakból készített csokrot, és tétován kotorászott a raktárban, amikor is meghallott egy furcsa hangsúllyal és hanglejtéssel, de erőteljes hangon kiejtett „Elnézést kérek”-et. Előjött a raktárból és egy elképesztően vonzó férfit pillantott meg a pult túloldalán.

--Miben segíthetek? –kérdezte Jucika Andrétól.

--Szeretnék reggelizni valamit, szabad? –válaszolt és kérdezett vissza a férfi.

--Már hogyne lenne szabad! –nevetett erőltetetten és harsányan Jucika, és zavarában el is pirult, mert nagyon attraktívnak találta a tetőtől-talpig Tommy Hilfiger piros-fehér-kék vitorlás stílusú kompozíciójába öltözött sportos férfit.

--Üljön csak le, és máris viszem az étlapot!

Jucika beletörölte kezeit a fehér csipkeszegélyes, lekerekített aljú köténykéjébe és kipirult arccal robogott a tálalószekrényre helyezett étlapok felé, felkapott egyet, de olyan nagy svunggal tette ezt, hogy az összes menü-kártya lehullott a földre és a szegény kislány csak szégyenkezett, hogy már megint milyen szerencsétlen; és ráadásul pont most, amikor ez a csodás férfi arra vár, hogy megkapja az étlapot.

          --Nem hiszem el, hogy már kora reggel ennyire béna vagy! –ordított rá Jucikára a tulajdonos alacsony, ámde kissé molett felesége, Elvira, akit a földön szétterülő étlapok fölött gubbasztó Jucika látványa valósággal elborzasztott. Elvira ugyan nem dolgozott a kávézóban, mégis kötelességének érezte, hogy minden áldott reggel ellenőrizze férje alkalmazottait, és egy jó adag kritikával illesse előbb őket, majd a kicsit később érkező férjét, Jánost is.

Folyt. köv.