Emlékek és álmok

Elvira minden reggel leparkolt az Audijával A Kávézó előtt, kiszállt a „tikfabarna metál” fantázianévvel megjelölt színű járműből és magas sarkúba bújtatott apró lábacskáit sebesen egymás után pakolgatva elviharzott a bejáratig, majd szinte legurult a lépcsőkőn, hogy üdvözlés helyett valami ordenáré beszólással köszöntse az épp ott posztoló peches alkalmazottat. Elvira elképesztően türelmetlen nő volt, semmire nem volt hajlandó néhány másodpercnél több időt szánni és már azelőtt akarta tervei megvalósulást, mielőtt egyáltalán kigondolta volna őket. Imádta csicskáztatni az embereket, ő maga azonban egy fűszálat sem tett keresztbe még a saját ügyei érdekében sem. Mindenre meg volt a maga embere: a volt kolléganője sétáltatta a kutyáját és vitte állatorvoshoz vagy kozmetikába; az egyik gyerekkori barátnője, aki évek óta nem talált állást, takarított náluk, a nő férje pedig a kerttel foglalkozott. A szomszédja intézte neki a bevásárlást, a csekkbefizetést, és ugyancsak ő rendezte Elvirának a mosodát, a cipészt és a tisztítót. Elvira nagyon értett az emberek befolyásolásához, dróton rángatta az arra alkalmas karaktereket, akik még kényelmesebbé tették az asszony amúgy sem túl zaklatott életét.

            Mézes-mázasan, ugyanakkor visszautasítást nem tűrő stílusban érte el, hogy az aktuális kiszemelt áldozat azt tegye, amit ő akar. Elvira egész álló nap az Interneten lógott, e-mail-ezett, vásárolt, banki ügyeket intézett; és kukkolta a Facebook-on, hogy mi történik az ismerőseivel, eközben pedig kis alattvalói elvégezték helyette a háztartási és egyéb, egy átlagos nő mindennapi életéhez tartozó teendőket. Férjével, Jánossal meglehetősen távoli viszonyban álltak, főleg, amióta a férfi megnyitotta A Kávézót, és ideje nagy részét a Duna-parti, rusztikusra kreált üzletében töltötte. A házastársak szinte csak lefekvéskor találkoztak, néha még olyankor sem. János igazi bohém életművész volt, aki semmit sem vett túl komolyan és imádta a kultúrát, a szórakozást, a design-t, a kortárs művészetet, és mindent, ami egyedi, különleges és számára valamiért értékes volt.

            Gyerekkorában sokszor megfordult a könyvesboltban, amelynek porain létrehozta álmainak netovábbját, a vintage kávézót. Akkoriban hosszú évekig a közelben laktak, és János életének meghatározó részét a mediterrán hangulatú környéken töltötte. Szívesen gondolt vissza azokra az időkre, amikor már kamaszként, este, titokban elszökött otthonról és biciklire pattant, hogy bejárja az folyótól csak néhány méterre lévő utcákat, és kilesse a pesti éjszaka és a környékbeli házak lakóinak titkát. Még mindig élénken emlékezett a kiskocsmák és vendéglők teraszán üldögélő csalfa férfiakra, akik festett hölgyikéknek udvaroltak nagy hévvel, a titokban randevúzó kamaszokra, a dorbézoló egyetemistákra és az ablakokból olykor-olykor kikiabáló idősekre, akiket zavart a fiatalok boldog zajongása a meleg nyári éjszakában. János szeretett nosztalgiázni, szerette a gyerek-és fiatalkorát jellemző kellemes hangulatokat, ízeket, illatokat és emlékeket felidézni. Volt egy saját, belső világa, amelyhez felnőttként is ragaszkodott. Mindig ide menekült a valóság elől. Ezért is hozta létre A Kávézót, életének első, igazán nagyszabású és jelentős vállalkozását, vagy ha úgy tetszik művét, amely egy nagyon is valóságos álom volt.

            Hiszen János valaha művésznek készült, de az egyetemet nem tudta befejezni a családjában történt sajnálatos emberi és anyagi katasztrófa miatt, amely a nővérét, Kamillát talán még jobban megviselte, mint a férfit. Kamilla Jánosnál mindössze 2 évvel volt idősebb, nemrég töltötte be a negyvenet és fő jellemvonása az állandó dohányzás volt. Egyik cigarettáról a másikra gyújtott, még vasalás közben is folyamatosan füstölt. Sokszor könnybe lábadt a szeme, mert teljes mértékben sosem tudta feldolgozni a családban történt szerencsétlenséget. Elvált asszony volt, évek óta egyedül élt, magányosan. Anyagilag közepesen állt, nem túl jól, de rosszul sem. Hivatalvezető volt a kerületi okmányirodában, ahol igencsak unalmas és egyhangú munkát kellett végeznie nap, mint nap. Ezt azonban kicsit sem bánta, számára teljes mértékben kielégítő tevékenységekkel járt a munkája, nem ugráltatták és ő sem ugráltatott senkit, szépen elüldögélt az irodában a gép előtt, rendezgette a papírokat, felügyelte a hivatalnokok munkavégzését, és sosem gorombáskodott senkivel. Mindig nyugodtan, csendesen kezelte a problémákat; a beosztottjai és még a problémás ügyfelek is kedvelték. Közben pedig szívta a cigarettákat; és amikor senki nem nézett oda, óvatosan letörölte a könnyeit.

            Kamilla a reggeleket a bátyja kávézójában kezdte, ahol mindig ő volt az első vendég. Hivatalvezetőként elég volt 9-re bejárnia az irodába, és mivel korán kelő volt, bőven belefért az idejébe, hogy beugorjon János üzletébe egy capuccino-ra. Kamilla kedvelte Jucikát, és mindig türelmes volt a néha kicsit szétszórt és csapongó lánnyal. Például, segített neki összeszedni a földre hullott étlapokat, amit Jucika nagy hálálkodva köszönt meg a nőnek, és már robogott is André-hoz és kiskutyájához, hogy felvehesse a 2-es asztalnál helyet foglaló új vendég rendelését. André ham & eggs-et kért, virslit és kenyeret, meg egy jó híg, barnás löttyre emlékeztető Americano-t, amelyet már úgy megszokott az USA-ban. Az erős, intenzív olasz kávékat nem bírta a szíve, sem a vérnyomása. Bezzeg a csinos hölgyeket igen. Fel is figyelt a pultnál elhelyezett, magas fehér széken helyet foglaló vékony derekú, egyszerűen, de csinosan és igényesen öltöző, mély barna szemű, riadt tekintetű Kamillára. Jucika is észrevette, hogy André nem is oly’ nagy titokban főnöke nővérét lesi. Az ideiglenes csendet az törte meg, hogy megérkezett Gabi, a tüsihajú, fiúsan öltöző konyhalány, aki fekete Vespa-ját a hátsó bejárattól felfelé vezető lépcső korlátjához láncolta, és mindig megsimogatta a járművet, amikor kiment dohányozni. Néha még beszélt is hozzá.

Folyt. köv.