Asztaltársaság

Bella bizony nem volt ahhoz szokva, hogy meghiúsuljanak a tervei; és nem is olyan fából faragták az asszonyt, hogy kudarcként fogja föl azt, hogy hiába kecmergett ki nagy nehezen az asztal mögül. Nem volt az a fajta nő, akit könnyen eltántoríthattak a szándékaitól. Visszapréselte ugyan magát a székre, de elhatározta, hogy nem adja föl, és idővel újabb ürügyet talál majd arra, hogy megismerkedhessen a véleménye szerint korban tökéletesen hozzá illő, sportosan elegáns öltözékével és tökéletes modorával igencsak figyelemreméltó Andréval. Bella folytatta tehát a teázást, de közben azért fél szemmel balra sandított, hogy jó alaposan megfigyelje a csábos úriembert és Izabellát, amint bemutatkoznak egymásnak. A nagydarab asszonyság szinte szóról-szóra hallotta, hogy miről beszélgetnek azok ketten.

--Megengedi, hogy csatlakozzam Önhöz? –kérdezte André udvariasan az írónőtől.

--Persze, parancsoljon; foglaljon helyet! –Izabella leemelte a kertészeti magazinokból épített 

stócot a fehér színű támlás székről, és kissé ki is húzta azt, hogy André kényelmesen elhelyezkedhessen rajta.

André nyugodt volt és magabiztos, mint mindig. Aznap is vitorlás stílusban öltözött fel, mint minden tavaszi és nyári napon. Úgy érezte, hogy a Duna-parton nem is lehetne más fajta öltözékben mutatkozni, mint kék, fehér és piros színekből komponált összeállításokban. Kissé piperkőc volt ugyan, de a hölgyeknek ez a tulajdonsága is elképesztően imponált. Már messziről lehetett érezni, hogy a férfi drága parfümöt használ és az is jól látszott, hogy kivétel nélkül márkás, válogatott ruhadarabokat visel. A haja mindig tökéletesen állt, télen is napbarnított arca simára volt borotválva, a modora pedig épp olyan kifogástalan volt, mint a megjelenése.

Izabella számára is feltűnt mindez és örömmel engedte az asztalához a férfit, bár elsőre kissé ódzkodott attól, hogy egy idegen csak úgy letelepedjen mellé. Ráadásul pont akkor, amikor, a legjobban elmélyedt az egyik holland kertkatalógusban, és nagyban számolgatott, hogy vajon megéri-e több száz euróért külföldről rendelni vetőmagokat és palántákat, valamint egyéb, a balkon-projekthez szükséges eszközöket; vagy jobban jár, ha elmegy egy budapesti áruházba, ahol alaposan szemrevételezheti a termékeket, mielőtt megvásárolná őket. Anyagilag nem állt rosszul az írónő, hiszen a legutóbbi regényét vitték, mint a cukrot, és szép kis tartalékot halmozott már föl amúgy is, de azért meggondolta, hogy mire és mennyit költ. Megfontolt nő volt Iza, az érzelmei szinte sosem ragadták magával, sőt. Talán túlságosan is elzárta őket magában.

Kissé meg is lepődött, azon, hogy A Kávézó új vendége pont mellé akar ülni, mert az utóbbi években azt tapasztalta, hogy elkerülik őt az emberek. Valójában azonban Izabella volt az, aki a vadidegenekkel tanúsított kellő és még egészséges bizalmatlanságon túllépve, már-már túlságosan is bezárkózott saját világába és szinte senkit nem engedett közel magához.

Andrénak is rögtön feltűnt, hogy zárkózott hölggyel van dolga, de ez még inkább vonzó volt a számára. Mivel észrevette a magazinokat Izabellánál, úgy gondolta, hogy a kertről és a növényekről kezdeményez beszélgetést. Minden témában otthon volt, ahogy az a legjobb nőcsábászoknál lenni szokott általában. Izabella szívesen beszélt új terveiről, és annak azért még távolságtartó természete ellenére is örült, hogy egy igencsak vonzó férfival társaloghatott. Mosolygott, és egyfolytában a füle mögé simítgatta hosszú, barna hajtincseit, amely André, és a pultnál a számológépet nyomkodó János számára is egyértelmű jel volt. A főnök kért egy limonádét Jucikától, és megkérte a lányt, hogy a 3-as asztalhoz vigye majd ki neki, mert inkább átülne oda.

--Ott egy kicsit több a fény. –mondta János magyarázatképp; és kedvesen mosolyogva biccentett a fejével Izabella felé, amikor letelepedett papírjaival és a számlákkal az írónő és  friss ismerősének közös asztalától pár centiméterre. Pont olyan távolságra, hogy mindent tökéletesen lásson és halljon.

Folyt. köv.