Kávészemek

Van egy kávézó valahol a Duna-parton; egy régi könyvesboltból lett kialakítva, valamikor a 2000-es évek első évtizedének a vége felé, talán 2008-ban. A könyvesbolt majd’ harminc éven át működött, a hetvenes évek végétől egészen a 21. század első éveinek közepéig árulták itt a könyveket az éppen a környéken járó, vagy ott lakó értelmiségieknek, és az irodalom meg a művészetek iránt érdeklődő közönségnek. Aztán a tulajdonos arra kényszerült, hogy bezárja a boltot, majd el is kellett adnia az értékes üzlethelységet. Szép kis pénzt kapott érte, ez volt az egyetlen szerencséje. Semmi más az égvilágon.

            Pár évig üresen, elhagyatottan szomorkodott a bolt. A kirakatüveget betörték, a cégtábla kifakult, megkopott. Az üzletbe olykor be-bekukucskáló emberek néhány, a kapkodós kiköltözés hevében ottfelejtett bútordarabot láthattak a portól szürkéllő helyiségben: például egy kisebb asztalkát, amelynél valaha talán egy törzsvásárló lapozgatta a megvásárolni kívánt könyveket, mielőtt a kasszánál komótosan át nem adta a pénztárosnak a becses olvasmányok ellenértékét forintban. Aztán, maradt még a boltban egy fikusz, amely az évek alatt egyre csak sorvadt, majd teljesen elszáradt, míg végül csupán csak egy nyomorult csonk kandikált ki a szocreál kaspóba helyezett cserépben sínylődő földlabdából. Néhány filléres füzetke, pár szebb napokat látott dekorációs kellék, és persze egy rakás szemét csúfította tovább az egykor csillogóra csiszolt parkettát az immár árván maradt üzletben.

            Aztán egyszer csak valaki felfigyelt az ürességtől kongó és a piszoktól egyre csak csúfuló helyre, és ennek a valakinek épp egy ilyen üzlethelyiségre volt szüksége; épp akkor, épp azon a környéken, épp egy akkora boltra. És történetesen az illetőnek még pénze is volt arra, hogy megvásárolja az üzlet bérleti jogát és kifizesse a bérleti díjat. A bürokratikus akadályok leküzdése után emberünk  azon nyomban hozzálátott az üzlet átalakításához és a felújításokhoz. Mindez nem volt túl egyszerű, ismerve a magyar viszonyokat, de néhány hónap alatt csak sikerült átváltoztatni a néhai könyvesbolt hamvain árválkodó elhagyatott porfészket. Kinyithatott A Kávézó.

Pontosan négy apró, fehérre festett és fából készült lépcsőfokon lehetett lejutni az üzlettérbe, amelyen első pillantásra látszott, hogy a tulajdonos igyekezett minél barátságosabb légkört kialakítani, szinte erőltetve a vintage hangulatot, annak érdekében, hogy odavonzza a környékbeli művészeket és magukat annak valló idősebb és fiatalabb nichtmachereket. Szó, mi szó, bejött a vállalkozó számítása, hiszen a kávézó egész nap vendégektől volt hangos és többnyire nyereségesen üzemelt, mindenki legnagyobb ámulatára.

A törzsvendégek közé tartozott Izabella, a csinos, magas, vékony, barnahajú írónő, aki épp alkotói válságtól szenvedett.

Folyt. köv.